Márciusban elköltöztek a lakótársak.

Áprilisban már nem is hiányoztak annyira ;P. Újra munkába álltam, itthon(fújítás) és máshol is(resign), tag lettem egy zenekarban majd egy másikat is alakítottunk, és felívelt.

Májusban már bőven pörgetett a tavasz, múzsákra tettem szert, de csak vigyázva.

Júniusban már nem vigyáztam eléggé, megtörént életem két legjobb koncertéléménye, és ezzel párhuzamosan körvonalazódott az, amitől rendszerint minden elromlik.

így július első vasárnapján kutyaszoritóba préseltem magam. Alapból is dagadt kutya vagyok, és augusztus felé közeledve csak tovább híztam, ilyen és olyan fesztiválokon ütve a csodálatra méltó nyári időt és a közben teljesen megfogyatkozott anyagi javaimat. Ha meg éppen nem kóboroltam, akkor reggelente továbbra is cementben keltem, hogy keverjem a cemenetet, és esténként az új cementrétegben feküdtem nyugovóra.

Augusztusban már sebes volt a lábam, és szorítóval a testemen cipeltek gazdáim egyik napról a másikra. Hogy elejét vegyem a legrosszabnak, ráharaptam egy projektre, és összenyálaztam néhány gondolatlapot arról, milyen is egy autonóm, automata-zabadagolós kutyaház. Amikor A szoritó már a torkom körül tekergélt, már tudtam, hogy még vagy kettő másik is rámkerült az lmúlt hetekben és sok évben. Huha, mielőtt elfelejteném: amúgy egyik hétvégén véletlenül kiszabadultam, és majdnem haraptam. De 2 nap alatt elmúlt a rosszkedvet hozó szabadság és gyorsan visszamásztam, amennyire testem engedte.

Tegnap végül belázadtam. Leheraptam egy cementes fület, mert 28 évig porcicának nézett, és mindenhiába, nem akarta ezt tudomásul venni, majd szorítóval a hátamon elfutottam. Ettől függetlenül bűntudattól mardosva érkeztem meg az célba, ahol 6 óra alatt sikeresen összemaszatoltam és tönkretettem minden gondolatterv-rajzot a nyelvemmel, és ebből megértettem, h a gondoltnál még kisebb kutya vagyok, mégha dagadt is. Délután lassan hazavánszorogtam, síri hangulatban. Kénytelen volam aludni, hogy energiához jussak.

Arra ébredtem, hogy telefonban zörgetik a kajásdobozt. Némi kétkedéssel és emiatt késlekedéssel indultam a távoli etető felé. A csalétek másképp zörög! No meg mindenre azt hiszem egy ideje, hogy csalétek, hátha így lefogyhatok, mert nem jó állandóan cipekedni. Odaéertem, a kajásdoboz kiürült, a has megdagadt, és csak szorult. Elnyúltam a konyhapadlón, és megvártam, hogy kiderüljön, csak az öreg nénik szeretik a dagadt kutyákat, és ildomosabb lenne inkább új gazdát találnom. Közös megegyezéssel végül, bár nem voltam éhes, benyomtam a szoritót is (nemenjen kárba), és külső keret nélkül távoztam.

Ma reggel cementben keltem, de nem kevertem még újabbat, csak egy fül jelzi a padlón, hogy kéne. Plusz az éjszaka lefogytam, vészesen, és rászorultam a gyomromban vegetáló szoritóra. Annyira rászorultam, hogy nem tudom, hogy fog így kijönni, amikor eljön az ideje a sétának. Pedig két óra múlva el kell sétálnom a tervekkel egy helyre.

Se WC, se terv, se fonál visszafelé.  ¶ 8/19/2008 10:06:00 am