Reggeli skizó
Figyelem: e bejegyzés olvasása alkalmas a lelki nyugalom megzavarására! Ha ezt bizton nem szeretnéd, ugorj.Valami tutujgat odabenn.

Vagy inkább egy vasrúddal feszít, fel akar feszíteni, görcsölök rajta, de az se segít, ha elengedem magam. Ki akar jönni.
Ismered azt az érzést, amikor kettő vagy? Én már majdnem kettő és fél. De ne szaladjunk annyira előre, mert lemaradok a lényegről, ha egyből a jövőre koncentrálok. Csak le ne hányjam a billentyűzetet, most nehéz megállni. Tiszta idegrángás ez az egész.
Ott kezdődött, és akkor, szóval aludtam. Legalább 12 órát, de valójában többet, mert az idő egy órát megugrott közben, vagyis vissza. Szorítom az öklöm de nem múlik ez az érzés, gecci.
Szóval aludtam, és álmodtam, de fáj még mindig. Asszem itt kontrol problémák vannak, elvesztettem a fonalat. Azt álmodtam..., és itt vége. Nem volt értelme.
Nem volt benne egy értelmes szó se. G80-nak megpróbáltam néhány órája elmondani, de témát ugrottunk a keresztutcánál, az átlépett pocsolyába ejtve a dolgot. Legalábbis azt hittem, kiesett, erre most...megint akar.
Nem volt benne semmi, csak értelmetlen szótagok egymás után. Ez az álom egy kész szenvedés volt, kifacsart minden agysejtet. Leagálább némafilm lett volna!De hangzott. Próbáltam megérteni?
Persze, mi a faszt lehet egy álom közben csinálni.. De nem volt semmi , se rákövetkezés, se építőkockák, vagy magas torony óralánccal, se hidden truth, csak értelem nélküli monológ. Vagy legalább párbeszéd? Nem tudom, egy szót se értettem!!
Nyelven túli hangok voltak ezek, nincs ráció, mely egy nyelvet ilyenné alakítana. Küzdöttem az ágyamban, önmagamért, a saját agyamért és tudatomért, az életemért..
Na, alábbhagyott, nem feszít. Most jó, nem akar, benn marad. Benn maradok, lehet nyugizni. Mi volt ez az álom? Már nem is emlékszem. Arra viszont igen, hogy halálos gyűlöletben keltem.
Csukott szemmel vertem az ágyat, miközben durván folyt belőlem az elfojtott gondolathörgés, minden bennragadt lélegzetem.