le manQue dES
fENteS ElliptiQuES
Monday, July 24, 2006
Ami jár az jár
A többi csak mosakodás. A barátság a hányásból is kiválik, továbbélve megszárít.

-----

Akár ismerhetném is az érzést, milyen lehet Bejrútban, ostromzárban. Őket körbeágyúzzák-rakétázzák, bombázzák és lövik, engem meg körbedugnak, karikába. Jó, nekem semmim se vérzik, mert akkor elvéreznék, de nem jött nyíl felém egy se, csak a legyek szállnak a mocsárra, amin én kisérővel is nehezen, de rég átkeltem, időben kiérve a susnyás gazból, már csak nyomaim látszanak, egyszer ott voltam, de aki bent maradt az egyre inkább dögként bűzlik, és fetreng a víz alatt. Visszanézve ezt látom, és némi empátiával írom e sorokat, mégha ez nem is tűnik ki. Én tudom.

Az irány megszabott, legfeljebb a szemüveg nem adott. Az pszeudocsata egyedüli nyomai és aldozatai, a megbaszott és visszahagyott halak a víz felszínén lebegnek, már nem éreznek semmit, átutazó rókák vagy hosszú szárnyú vizimadarak legelik le őket, áramtalanul siklanak a gyomorban, de mivel létezik a lét után lét, mindegyikük visszajut a karma karámból egy sokkal szelidebb helyre, és ott lesz nekik jó. Így távolodnak kellő messzeségbe, mert rájönnek, hogy a bábjáték taszít. Más eset, ha csíkos bogarakká születnek újra, és onnatól az iszapban pattognak bele kis rajokba. Az olyan is lesz nekik.

A dögnádasban lassan, de biztosan elfogy a sok elhullott állat, a maradék élő pedig elhagyja a mérgesgázban úszó tavi lápot, a zóna üressé válik, de csak majdnem üressé. Mert aki a mocsárba ragadt, és ragad Egyedül hosszú élete végéig, az az egy, az szomorú lehet, a nádas kiveszett, nincs több kisnagy hal és repceláb, marad az örök én-éhezés és én-ingovány.

Az idő gyorsan telik, és igazolja majd e látomást. Egyszer sajnos eljő a pillanat, hogy körbenézel, és senki nem lesz körülötted, esetleg néhány érdemtelen poloska, a jeles lovagbábok helyett majd azokat tologathatod előre-hátra. Az "Egyedül Én Vagyok, Mindenki Más Átlépendő Hulla" elmélet ezt okozza, nem lesz majd ki segítsen, amikor a halál nem jön, nem születhetsz újra, viszont a gyomrodat a hiány végtelenségig sorjázza. Nem marad senki, ki hagyja magát bábként újra tereltetni.

A szépség és okosság mindjárt szárad, csak izgő poloskák rajzanak lassan az ingoványban. Kiábrándító a szituáció.

Még időben gyere rá, hol a hiba... csak sajnos az időnek már elfolyt a nagyja, közben a még megdugandó jó-barátaim is erősen fogynak, egy hét alatt kettő, de a többiek felett se lesz nehéz női felszereléssel átvenni az irányítást. Bátran, bátran, mert ők végül nem is szívnak ezzel, ha okosak ilyen téren, avagy nem irányíthatóak olyan könnyen*, bár ez jó kérdés. Egyikük pl. elég furcsa volt utolső este, amikor láttam. Remélhetőleg Berlin helyrerakja. Rajtuk kívül még Apámat is ajánlhatnám, de inkább nem teszem.

----

Természetesen én kérek elnézést, mert ez itt mind feleselges, de ha egyszer már leítam, kirakom.

Ne vous inquiétez pas, ceci était votre last minute ici, probablement.

*comme j'étais, il y a un temps très long

=============================

Egy másik ügy.

Tackle lépett, Petyac kilépett. Szerencsére nem annyira szaros a szitu, mint ahogyan azt a konyhában gondoltuk. Bár így is para.
 
Comments:
Igen ám, de van a mocsárnak egy másik lakója, vagy egy szomszédos mocsáré? - egyre megy. Ez a madár fejébe vette, hogy repülnie kell (ez valami mesére emlékeztet, khm...), mindenféle lápok zavarosában halászott, de meglehet, már az a néhány hal is megfeküdte a gyomrát, melyeket sikerült csapdába csalnia, egyébként mindegyiket jóhiszeműen és legalább kétszer.

Most mindketten az iszapban gubbasztanak, saját lidércfényeik erdejében, néha hallják egymás hangját, és néha eszükbe jut, hogy együtt valahogy ki tudnák szárítani a mocsarakat és kihányhatnák a sok ocsmányságot magukból (ez biztos jót tenne a létrejövő termőföldnek). De egyelőre legalább az egyikőjük még túlságosan bele van ragadva a dzsuvába.

Jó éjszakát, gyerekek!
 
Tetszik a mese, mert tele van deruvel, legalabb is szamomra. Csak az a baj, hogy lelkemnek hianyos.

Furcsa egy madar lehet ez a mesebeli lako, ha a nehany hal, mellyet mind ketszer, johiszemuen - ezeket nem is ertem - megevett, orok fosasra itelte ot. Lehet, hogy tul gyorsan es tul sokat akart enni? Az pukkaszto lehet.

En azt is el tudnam kepzelni, hogy ez a madar nem azert toltott annyi idot egy-egy mocsarban, mert szarnyeregeteshez nincs eleg ereje, es a gyomor szivja el minden vitalitasat leverve ot a foldre.

Azt is el tudnam kepzelni, hogy a halak tobbseget inkabb csak kostolgatta, szep lassan elosszor a pikkelyeket simogatta, majd a beleket masszirozta, hogy mindenkinek jo legyen, a madar is jol lakjon es a hal se haljon azonnal, vadul kaparon. Talan eldegelt igy egy nehany evig, kulonbozo mocsarakban, csak nehany halat fogott, mert amit altalaban megkaparintott, azt erdemes volt hosszan oriznie, csamcsogni rajta a nadas koze bujva, az eletet igy elveznie. A kishalakat meg lenyelte, emesztes nelkul visszakuldte, mert amiben nincs energia, azt emeszteni is felesleges, ezt mar e halando golya ifjukora ota tudja, mikor az elso elelemtani vizsgalatokat a laboratoriumban kiprobalta.

Ez a madar nem egy mocsartol fuggo, mert o magabol nem csinalt mocsarat, legalabbis eddig elkerulte. Ez a madar inkabb csak valogat mert magara csak ezzel hat, es emelett erovonalakhoz van kotve, de az erovonalakat o epiti a multbol a jovobe, nem pedig a korulmenyek, a szarbol a semmibe, a meg nagyobb mocsaras gozbe. Ez a madar ontudatos, de nem csak onmagarol tud, ovatos ha azt latja, a tobbi allat az egojat az agya helyen hordja, kivegezve ezzel a baratsagos madarakat(!) es a gyorsan uszo, nema halakat, egytol-egyig. Ettol ez a madar szomoru lesz, mert latja a piros achtung achtung feliratot csendben villogni az eg kozepen a boing 747-es mindjart foldet er, de orral all a foldnek..

..a fustben es langokban uszo nadi dobok dorombolnek, a vizihegeduk villyogva a semmibe kirepulnek.

-

Remelhetoleg a ket katregoria telleg kulonbozik, kulonben a fos elobb-utobb ratok is ratelepedik. Hisz senkinek nem maradna mas valasztas, mint az iszapban uszas, az ott elo tubiflexek nagy oromere.

Jo reggelt! Ebreszto.
 
neha egyeztessetek idot amondatokban, helyettem is
 
halak
savanyúk
 
Szerintem te a szegény főhőssel szemben túlságosan rossz-, a szárnyassal szemben pedig túl jóindulatú vagy. Egyikőjük sem gonosz, legfeljebb szerencsétlen, és megtépázva muszáj erőt gyűjteni, főként, ha a kisnagy halak megörülve a helyzetnek önként úszkálnak a fogak közé, tudva tudván, hogy (legalábbis ettől) úgysem esik bántódásuk.
 
Nekem erről nincs több mondani valóm. Azt hiszem tudom, hogy miért nem érted, de ez az ügy nem az én ügyem, nincs több értelme bármit is felfednem, én csak belelógok, vagyis körbevesz, mert csak olyan emberek érintettek, több lány, több fiú, barátok és felebarátok vegyest, akikkel igen gyakran érintkezem. Kishal nagyhal egyre megy, főleg ha önként megy, ebben nincs hiba. A hiba a parában és a szakadásban van ("a legalábbis ettől"-ben), amely nem sokára érezteti hatását, jó esetben nem, de ezt most még nehéz elképzelni. Persze volt aki már megkapta a részét, és órákig kellett vígasztalni, bár talán valódi mélységében fel se fogta a vele történteket, és pont e hiányossága miatt lehetett vele megcsinálni, félrelökni, elbánni. Nem az esemény, hanem a mikéntje! Ha nem "barátokról" volna szó, esetleg tűréshatáron belül is lehetne.

Az üzenetet még reggel, költözés előtt megkapta, akinek meg kellett kapnia, akinek szólt, és csak arra figyelmeztetett embertársi szeretetből, hogy aki együltében húzza túl az összes húrt, annak egyszerre fog elszakadni az összes, ha nem most, akkor legközelebb.

A madarak meg lassan befejezik, amit elkezdtek, és aztán leszállnak egy nádasban, egy ideig ott élnek majd tovább, gonoszsággal? Szerencsétlenséggel? Egyikkel sem?

Mert tudod, nincs ezekre szükség egy percig se, erről szólt a nóta, fele részben.
 
elosszor..ketessel. mar ezt is, uram atyam.
telleg korai Alzheimer, igaza volt annak aki rammondta
 
erdekli a halalt
 
masreszrol, meg felreolvastam vmit, ugyhogy az elso comment bejegyzesem legyen semmis

az egy haramadik madarrol szol, nem a masik madarrol:))

a masik madarrol semmit nem tudok, de asszem ez nem is a dolgom.
 
madarak, halak, meg mindenféle létforma, nesztek, rakkendroll, isten nyugosztalja ezt a formációt, lassan egy éve megdöglött!

Jár, ami jár

Vetem a seggem, a kedvem is elment,
De tán sose volt igazán.
Nyafogok, hogy szarul állnak a dolgaim,
Biztos a hely a hibás.

Igen, van akit izgat, hogy nincs'
Gerincem és mégse' vagyok nyomorék.
Akinek dolga van énvelem, majd ideszól,
Ha akar, utolér.

Nekem jár, ami jár, ami jár
A pofám.
Nagyon hülyegyerek vagyok,
Félbehagyott az apám.

Igen szeretem azt, mikor élvezem azt,
Mikor élvezik azt, amit én.
Belebetegszik a lelkem, ha nem
Ugyanúgy szeretik, ahogy én.

Apu kifizeti az autóm.
Alámteszi a sok seggnyalót.
Apu teletömi a zsebemet
Nekem, Nekem...
 
héé, nekem az apám alámrakja az autót, de itt csak érintőleges vagyok, pont ugyanúgy ahogy olvastam a regényt aminek se eleje se vége, se közepe, és a közepe előtti és utáni dolog is/se. (mocsár, hulla, madár, hogy maradjak a témánál)
:)
szeretlek benc :)
 
nem kell minden sort értelmezni. rákkendroll érted.
 
szeressuk egymast vadul! ;)

ne, a kocsiba ne..
ne, a buliba ne..
ne, csak masok elott ne..
ne, a szamba azert ne!?

kb. igy szol.

ez is rakkendroll.
 
"Well, let's not start sucking each other's dicks quite yet."
 
szabad asszociacios rakkendroll jatek #1:

Elveszem a nôdet, ahogy tôlem is szokták
Elveszem a nôdet, mert ez egy ilyen ország
Hogyan ébredsz egyedül reggel a parkban?
- Vörös lesz a szemed, mintha egész éjjel
Rock-rock-rock, rock tonight
Rock-rock-rock in a holy fight
Instead of fucking I did rock tonight

Az utadba állok, ahogy nekem is szoktak
Az utadba állok, és kékre pofozlak
Hogy érzed magadat egy újszerû maszkban?
- Nem találod a helyed, pedig egész éjjel
Rock-rock-rock, rock tonight
Rock-rock-rock in a holy fight
Instead of fucking I did rock tonight
 
#2:

Kisasszony, kérem hozzon még egy
féldecit
kisasszony, nincs pénzem
de rajtam már csak ez segít
oly hűvös, oly nyűgös, és oly
kimérten méri ki
a cefrét, de a szívét majd mégis
nekem önti ki talán,
a pult mögött
zárás után

Még egy kört!

----------------------

Ha túl szép a nő, én attól félek,
hogy nem passzol majd a testhez a
lélek
ha lerobbant a szervezeted,
az indulataidat majd levezeted
valami másban
ha elvesztetted a hited bennem,
még mindig hihetsz majd
valaki másban
s nem számít ha eleged van belőle
hisz úgy sem menekülhetsz előle

Go go girls!
Go go boys!
 
#3, es ezzel vege, mivel ezt mar eleg nehez lenne felulmulni:

földig hajlik előtted a pálma
fejed alá siklik a párna
otthon már hiába keres
ez újra Los Angeles

áttépsz a prérin át a városon
egy mexikói bőr utánad oson
kapcsold a tizedik sebességet
a szpíd a szpíd a szpíd az élet

--------------------

kúrom a nőt -- csöng a telefon
megkaptalak -- a trolibuszon
a villamoson -- szedtelek fel
most nem veszem fel -- nem veszem fel
 
Lassan mindenki megszólalt az ügyben, aki olvassa blogom, úgyhogy ez egy sikeres kör volt.

Csak így tovább!

(Jujj.)
 
Én még nem szólaltam meg, de látom időszerű.
 
ha ez elégedetté tesz!

szarok bele kikivelmitholmértmeddig, örülsz bazd meg? :D
 
Eddig nem turtoztettem magam, de most, hogy az isten fasza is a kezem koze kerult...
 
most aztan szophatod, khm..

Este van este van, ki ki nyugalomban. Itt az ideje, hogy elvarrjuk ezt a comment szálat.

Persze, akinek maradt valami mondanivalója, az még vallhat gyorsan.

Pl. egy nice comming out:

"Amikor a kocsmaban az asztal ala ejtette a kaves kanalat, es nevetgelve keresni kezdte, akkor meg nem tudtam, hogy szopni fog. Tenyleg nem! De megtette.

A pincer fel ora mulva elvitte a poharakat, de o meg mindig odalent volt. Hiaba probaltam felcsabitani, vagy felparancsolni. A faszom kellett neki aznap este, es elyen kerdesekben megallithatatlan volt. Nekem meg nem allt el.

Anyad mindig is furcsa volt, foleg 17 eves koraban. Kar, hogy ezt csinalta mindenkivel (mint kiderult), kiveve Apaddal.

Igen, valoban gondoltam ra, hogy felviszem a szobamba, de Apad nem sokara telefonalt, hogy onkenteseket gyujtson a hajnali etelosztashoz. Addig nyaggatott, mig megigertem neki, hogy elmegyek. Mindig ilyen faszsagokat szervezett, en meg, mint az egyik legjobb baratja, mindig elmentem.

Elkepzeltem, milyen lesz Anyad mellol hajnalban kikelni az agybol, hogy Apadnak segitsek, es ettol ugy lelohadt a kedvem, hogy inkabb szo nelkul ott hagytam a fustos pinceben.

Jo, evekkel kesobb megdugtam, de az egy masik sztori. Akkor mar eltel."
 
#3.5, raadaskent:

a bárokban nyüzsögnek a kurvák
mind pénzes kövér faszra hajt
ha nem vigyázol lenyúlja a lelked
haver reggel rúgd ki a csajt
 
asszem nem értem, de ez már rég nem r'n'roll, ami persze köztudottan nem egy tánc :)
 
faszomat nem rakkendrol, a flashnel rakkendrollabb egyuttest eleg nehez lenne talalni magyarorszagon (a szpid a szpid a szpid az elet)
 
drmarias meginterjuvolja drbarcsmikit:

http://www.drflash.hu/htm/internyu.htm

erdemes elolvasni
 
Post a Comment

<< Home
AbRAka
LáTTam

RavatAl