Buliban voltam (rs-iia-nd project esettanulmány)
Hihetetlen, de ilyesmi megtötrénik néha.
Jm (alias ódzsí) felavatta új lakhelyét a belváros közepén. Jm egyszer, egy nevezetes hajnalon, amikor Valaki elhagyta a kulcsát meg becsajozott, és ezért haza kellett tekernem, a többiek meg csak jöttek mögöttem (időoffszet ~45perc), nos ezen a kora reggelen Jm rajzolt nekünk valamit az elhagyott szobában (vagy talán festette, nehéz megállapítani, mindenesetre kinn van a falon és úgy tekintek rá, mint egy, a ragadavilla social interflat&indoor-art network development project keretéből kiszivattyúzott műalkotásra). Első házibulija megfelelő lehetőségnek kínált, hogy revansot vegyek rajta.
(Megj.: a villában lévő, "több ismeretlen által elkövetett egyenetlenségek, folthatásban és színekben, nagy papírokon" kategóriájú képek szintén az rs-iia-nd project működéséről tesznek tanúbizonyságot)
Sajnos Bimbi máig emlegeti, hogy egy buli alkalmával valaki (ez egy másik valaki) összefirkálta a konhyája falát, így már jó korán le lettem tiltva Jm lakásának faláról. A Fumomm féle festékgömbakció sem jöhetett számításba a hely szűkössége miatt, így nem maradt más hátra, mint előre dolgozni, és a bulin már csak inni, és örülni, hogy no paranoia (ez egy másik thread). Ez utóbbi jól sikerült, köszönöm kérdésed.
Miután egész héten otthon döglöttem (halálmadárkór), csütörtökön már hiányzott a fogyasztói társadalomban betöltött pozícióm. Összeszedtem magam, céltalanul elbotorkáltam a legközelebbi művészellátóba, ahol eszembe jutott, miért is mentem oda (háhá, a kis céltalan), 2kg agyag 200ft körül (Belgiumban ébredt fel a vágyam, ott vöröset láttam, 20kilós csomagokban, de akkor még más kellett). Nem emlékszem, agyagoztam-e valaha, de ha esetleg mégis, akkor is legalább 12 éve.
Hazamentem, letettem. Tegnap felvettem, bevittem Valaki(ő már volt) szobájába, letettem, gyúrtam, megcsináltam, kivittem a konyhába, begyújtottam a sütőt, beraktam, vártam, kivettem.
Összettört.
A következőt be se raktam. A harmadikat aztán mégis, az is összetört, de még időben kivettem, hogy ne essék szét teljesen (imho hangulata lett, így összetörve). Befestettem üvegfestékkel.
Aztán elvittem Jmnek. Azóta ott tartja a nő a napot, asszimmetrikus mellekkek és csipővel.
De mielőtt kihagynám: a munka hevében sikerült ismét kizárnom magam a lakásból (1 hónapon belül vagyunk még?), így kénytelen voltam 1 órát focizni az udvaron a szomszéd kissráccal.
Aki idáig eljutott az olvasással, annak leírom, hogy
kuki meg
*****. Én már nagyon unom, de még arról is kéne írni, milyen volt a buli.
Volt egy csomó ember, a lakásban csomó felirat, mint pl. Füst Milán klub (ugye?). Volt egy csomó fiú, de ez most érdektelen, valamivel kevesebb lány, valójában ez is *-telen.
Amik ritkán történnek meg viszont... szemezgessünk. SzÓval beszélgettem. Fűvel nem, mer állandóan csajozott, vagyis kivülről úgy tűnt. Ittam whiskeyt. Nem kaptam andalúziai kutyát, viszont a másik Boval megismerkedtem, és aranyos volt, ellenben Shágra hajtott, ami valójában nem baj. Andreaslingot sem láttam még úgy, hogy hazajött Szicilliából, és Defactoval is ritkán sörözünk a Szabadság hídon. Vettem tök jó cigit Bimbinek+(FőMucnak+Dproznak), csomószor emlegették utána. Jmmel csak keveset beszélgettünk, mer későn ültünk le.
Másra nem emlékszem. De ma reggeltől vigyáznom kell a bogárházra. Úgyhogy én, meg a három szőrös állati lény üdvözlünk titeket,
Csáó!!