Remót memót
Ejj.
Régen jobban tudtam blogot írni. Volt benn móka, kacagás, absztrakció, mélyelemzés, szarszaggatás. Mostanra meg már csak a szarszaggatás maradt.
Fogom a szaggatót, leülök a monitor elé, és elkezdem szaggatni. Pont úgy, mint most. ennek mi értelme?
(Lesz nektek egy kis ebéd.)
Mielőtt az olvasógecizés a tetőpontjára hágna, én hágok fel a legmagasabb bércre, vagy ami a közelemben van, arra, hogy megszemléljem azt, amim még van, és észhez térjek.
Van egy szaggatóm. Van egy monitorom. Van egy barátnőm. De ő nem az enyém, mert én csak ápolgatom,
ha kell*, meg mulatok vele,
ha kell*. Mert ő a magáé, mint ahogy én is a magamé vagyok. Szóval vele inkább egy közös üzletem van, és megy is a bíznisz, a szerelem (love y B!). HálaIstennek, meg neki. Még akkor is, ha néha nem ugyanazt szeretnénk, de szerencsére ezek a dologok gyorsan megoldódnak, ezért is vagyunk együtt.
Nade, nem erről akartam írni, hanem arról, hogy mim van még. Van még akaratom. Amit most kiterjesztek rátok is:
AKAROM, HOGY MEGÉRTSÉTEK, HOGY AZ ÉLET EGY HABOSTORTA.
Ha igazi kiakidosok lennétek, akkor már elrepültem volna, fel a csillagokba, szárnyon szállnék, nem az enyémen, ti adtátok volna, és miközben a házak tetejét mutattátok volna, én a földtől elvállva, a testemet követtem volna. Elvolnék. Persze, hogy megérkeztem volna. Véres sebek porosodnának rajta, tépett ruha fogyna róla, és a foga is a csatornában úszna annak, ki úgy érkezett volna, ahogy én érkezem most erre a mondatvégre.
Még 3at számolhatunk, mielőtt a turbina megpörget minket újra. Úgyhogy, rajta!
[
* ha kell: ez itt nem egy kötelességre utal, hanem inkább: "
ha úgy alakul, ha azt akarjuk"]