Szilveszter
hALÁL A MÁJRA ! - zengi fejem még mindig, e búcsúszavakat ordibálták messze szobákban, miközben már idén, belül fényben égő szemmel a földre hajtottam a fejem (hálni tértem). Ez volt a buli vége. Na de akkor mi lehetett az eleje?
Lovin voltam, ott nyertem, azaz GazsiLove barátom, szóval legyen inkább mi nyertünk. Jó, a Fefnyó is, na.
De hogy kerültem a buliba?
Futottam a vonat felé, időben oda tántorgék már megvették a jegyeket. De sokat pukkadt a pályaudvar, hangosakat, utálom, irány a vonat. Ott csak a pia, pia, pia. Magamat félrehúzva elkerültem a fejbelövést, szerencsére bátor férfitársaim ezt nem tették, énekelték és vígan félre tették bátor nőtársaimat, akik meg egy körbe gyűlvén forrongtak és forrókat nevettek, így ért minket Nagykőrös. Na mert ott.
Hirős város, de kocsiba tuszkolni lehetetlen bárkit, kaptam is az alkalmon, és az ablak mellé rögtön betéptem, nono, de nem úgy ám, csak gyorsan. Aztán rezidenciára egyenest, de tüstént! Csattogott az ostor, de kinek a kezében volt? A köd korán alászállt, és kidugvám a fejemet, majd azon keresztül egész testemet belőle megpillantám minden seregek urának enyhén redukált projektív geometriáját, azaz ostorasszonyát, amint pattog az ostorja előtt, mert saját kezének meghosszábítása derekasan hajtja, lássuk be, így terelte ő a násznépet, bár csak szilveszter vala, de itt mindenki jól egybeházasult, összeforrt, ezért lett aztán annyi kiút, ki a kertbe, ahol lázas testek párologtak gyakorta, mert kit így kit úgy, de saját vére hajtja, a mérséklet pedig véresen különböző, főleg ha kevés bennünk az üditő, ellenben sok más ítéltetett torok általi halálra, és így lett a násznépből egyszerre hétfejű pávián, majd keserű 6 fejű keselyű, majd öt púppal a hátán teve, és így tovább, míg a karma jóba halva egyként vált egy, a tudatából a tudatalanába józanodó emberré, ahol gyakran lakozik olyan erő, hogy berepítse velünk az egész univerzumot annak rendje és módja szerint, egy nőért, akit a sok bolygó valamelyikéről elemelve és az üldöző szörnyek elől menekülve kell megennünk hogy megkerüljünk, újra együtt a jelenünkbe, amely torzítva van, de itt van. Tudatos is, helyi is, és már újra a miénk is.
Drága buli, megint visszpottyantunk beléd, egyszóval a folyamtok és a nagy folyamok végül lezárva és bezárva, a béke meg kin marad? Kín is, de hát kint van, legyen mindenkié! És lőn egy elvadult simaképű telvény, lévén igen eltelvén magától, fenn akadt a tűrés hálóján, de végül türéshatáron belül szakadt a háló tömeg (és ez így jó). Na és már aludtam is.
Ha valaki beszól, mert hiányzik valami, vagy nem elég világos, akkor mondandóját írja egy cetlire, majd dugja fel a seggibe, és ha még mindig el szeretné mondani, amit tollam belöllem nem írt ki, akkor írja meg magának, van még tán virtuális hely elég, és véres a kard is, amit körbehordozok, ha előtte magamban elmerítem. Most akkor Harakiri.
SZAR CSOMÓMINDEN HIÁNYZIK ÉS KURVÁRASEM VILÁGOS!! - mondjad csak rosszblog, de nefeledd! lent az utcán várlak...
This was drawn by FUJIWARA GYOKUUN. He described the Farewell Supper which MAKI IZUMI (from Choshu domain 1813-1864) and his seventeen men held at Tennou-zan (a mountain in Osaka) in 1864. They were defeated the battle (Kinmon Incident), and had no way but to commit Harakiri.