Kiskarácsonyi négykézláb, avagy jelentjük, a Föld forog.
*** írtam vala 2003. dec. 21, csak akkormég rosszblog elnyelte ***
Mondhatták volna sokan. De előtte lássuk a múltat. Néhány emlék csütörtökről: Marcella megutálta bort és küzd a pornó terjedése ellen - mármint az iskolában, otthon nem :). Aztán Kis-Kari-Fesztre nem mentem, de a Borpatikában legalább olyan jó volt a szokásos csütörtöki találka, mint amilyen az lehetett volna.
Tegnap este volt zupperbuli a délbudai részlegnél. A dolgozók összegyültek, és jól berugtak. Jól berugtak. Jól berugtak. Sokat hánytak, vagy részegen álltak. Törtek, zúztak. Szerencsére az én lelkemen csak néhány ismeretlen eredetű sör szárad, amelyeket a hütőből emeltem el. Kifejezetten jókisfiú voltam, úgy emlékszem. Daza ellenben oda és úgy hányt, mint Mono, mint BaladeFacto, mint ... Főnök nem hányt (asszem, ellenben megtudtam: DroszinPozor igen), viszont sokat provokálfilozófált részegen (mint mindig), mielőtt valamit keresni kezdett BaladeFacto ágya mögött. Reméljük reggelre megtalálta, beszélgetésünkről összefoglaló várható. :P
Andreasling továbbra is bárányfelhőit kergette, Fepöri meg tanúságot tett, de ez egy másik blog témája (lesz). Kopasz Testvér szőke macákkal hetyerészett, DroszinPozor meg kiszemelte (azaz kiszájalta) a nőmet. Meghúztam a haját büntetésből, remélem már kiheverte. DorkaTesó finomakat csinált, ellenben gyorsan elfáradó vala, Fumomment meg parázott a zenétől, és a buli csúcspontján eldugta a számítógépek tápkábeleit. BaladeFacto úgy nézett ki, mint egy úriember, és úgy is viselkedett. Csodálom (télleg!) megingathatatlan nyugodtságát, miközben porrá zúzzák ingóságait (pl. csillár), és hidegvérét, amint a ruhatárát dézsmáljuk.