Nyugalmam vége
Eljött az a nap, amiről nem is álmodtam. Alvásom nyugalma került végveszélybe, és erre nagyon allergiás vagyok.
Az elmúlt időszakban rendszeresen, napi rendszerességgel álmodom - nagyjából - ugyanazt. Méghozzá, hogy megcsalom egyetlen Dazat!! Ettől idővel igen rosszul leszek, ami ébredés után sem múlik el. Fizikálisan és szellemileg is kikészültem ma hajnalban, amikor már ötödször nem tudtam eldönteni, hogy ez most álom-e, vagy a valóság. Aztán végre felébredtem, de a valóságban sem volt jobb, bár tudtam, hogy semmi sem történt, csak álmodtam. Régen voltam ilyen mélyen, még a blogomban fellelhető bicikliszerelős eset is elbújhat e mögött. Eszembe jutott, hogy mostanában mindig ez van, de nem tudtam megmondani mióta, mióta kelek reggelente ilyen hirtelen, teljes fegyverzetben (nemúgy!!) és szorongásban. Végül a lélek segített a lelekemen, és elűztem a rontást, amely most már egyértelműen életemre tör. Tanács? Szegény Daza meg csak hallgatja, minden reggel. Persze azért tudja, amit tudnia kell:
ui: Kedves hímemim! Nem az a baj, hogy erotikusat álmodik a nyomor, hanem az,hogy terror alatt tartja a szervezetemet.