le manQue dES
fENteS ElliptiQuES
Thursday, September 04, 2003
Yoga!
A hét folyamán lassan már kiestem a körhinta ülőkéjéből, de a lélek nadrágszíjjal bent tartott, szóval most tudok pörögni, meg írni (ha megengedi). Kezdődött úgy, hogy megint nincs net, mert csúnyák feltörték a drága ADSLrouterswitchet, és a Ma'táv is szarik a kapcsolat minőségére. Mindezzel semmi gond nem lett volna, ha el tudtam volna halasztani az ETR-en bejelentett vizsgámat, de így nem sikerült. Ezért - véletlenül - még kitörtem a szekrény lábát, és ... rájöttem, hogy kurva nehéz lesz jógázni. Pedig nagyon jó könyvet vettem ám!

Aztán volt sütés a kertben (szüleim távol távolodóban), Daza+DroszinPozor+Benuell +Főnök +k. Testvér+ Bimike jelen voltak mind. Alkoholizációs technikánkat csiszoltuk vidáman, de nem túl sokáig, mert aztán jött az ess. Aztán mind el is mentek, ess-sel együtt, és Dazaval maradtam - szinte - kettesben.

Látom feltűnt, hogy néhányan hazajöttek messzi országokból. Ez így van, és hoztak is nekem finom dohányt. Csak az a baj, hogy leszoktam. No majd meglássuk.

Jepanyemó, eljött a mai nap, és jó reggel elkezdtem a sorbanállást a sorozásra. Soroztak, osztottak, végül kijött, hogy B = béna. Híradót kéne néznem, vagy szerkesztenem januártól, de lehet, hogy bemondó leszek Szombathelyen. Persze mindez, csak akkor, ha nem küldöm be a tanjogviszigot. Mert azt nekem nem adtak az egyetemen kéremszépen. Kértem szépen, de nem, mert még nem iratkoztam be, mert még nem iratkozhattam be, mert köcsög buzi vagyok? Nem vagyok. Hosszú párkapcsolatokban élek, és az ellenkező neműeket szeretem. Legalábbis ezt írtam a tesztben felsőbb utasításra.

Na ma nyújtottam is, hogy később tudjak jógázni szerfelett. Igenigenigenigenigen!!!!!!!!!!!!!
 
Comments: Post a Comment

<< Home
AbRAka
LáTTam

RavatAl