Tea a mozgólépcsőn
Miután megittuk az ezoterikus zöldteánkat a lefelé mozgó lépcsőn állva - kellemesen beszélgetve a mindennapok minden napjáról sorról sorra -, a szükség egyetlen villámcsapása törte ketté illúziónk szürke, mindent körülvevő habját, és kénytelen voltam ugorni, kapszkodni, emelkedni, távolodni. Piros oldalvászonnal összeragasztott, karperc nélküli emberek - kék zakóban - számolták az időt a lábam alatt, majd más embereket vetették kártyával. És a fény az alagút végén csak jött, jött mind egyre közelebb, de ők észre nem véve a párnát az ágyon, még a takarót is összegyűrve hasították ketté a lepedőt maguk alatt. Megmenekültem.